Szimatoljon bele a készítés titkaiba!

Alkotásaim egyedülálló módon, 13 év alatt tökéletesített technikával készülnek, minden egyes alkotás egyetlen szál hosszú vörösréz drótból. Ez azt jelenti, hogy sehol nem vágom el az anyagot, minden egyes ág végén a drótot visszafordítva haladok tovább. Ha visszabontanánk egy drótfát, akkor az alkotás nagyságától függően akár 1000 m (1100 yard) hosszú huzalt kapnánk.

Maga az elkészítés folyamata féltve őrzött titok. Eddig egyetlen TV-műsorban, rádió-riportban vagy újságcikkben sem árultam el, hogyan készül a drótfa.

Néhány apró részletet itt most elárulok.

Minden egyes alkotást papíron részletesen megtervezek, mielőtt nekiállnék elkészítésének. A tervből kiderül, hogy milyen vastag és kb. hány méter huzal szükséges az alkotás elkészítéséhez. A drótot tekerés közben folyamatosan feszesen kell tartani, egyébként egyenetlen lesz az a csavarás, ami maga az ág. Az egyes elágazások bonyolult keresztfonatokat tartalmaznak, hogy a kész mű valóban örök darab legyen, és a fonatok ne lazuljanak meg az idők folyamán. Ismerni kell az anyag fizikai tulajdonságait, hogy az egyes csavarásokat meddig lehet feszíteni, hogy a csavarás után a lágy vörösréz huzal felkeményedjen, és ez a műben levő csavarófeszültség tartsa össze az egész alkotást.

A csavaráshoz különböző, általam átalakított fogókat használok. Mivel a fogó anyaga acél, ami jóval keményebb, mint a vörösréz, ezért a fogóval közvetlenül nem lehet megfogni a vörösréz drótot. Néha azonban ez elkerülhetetlen, ilyenkor nagyon kell vigyázni, mert ahogy a kés a vajat, a fogó is pillanatok alatt elvágja a drótot, és akkor ez egész munkát kezdhetem előlről. Egy roncstelepen levő személyautóból kivágott biztonsági övet daraboltam fel, és ezt az anyagot teszem a fogó és a drót közé, amikor nagyobb erőhatást kell kifejtenem (pl. az ágak végének eldolgozásához, vagy a törzs formájának kialakításához).

Ha magáról a drótfa, mint ötlet megszületéséről, a kezdetekről szeretne többet megtudni, akkor erről Mi is az a drótfa menüpont alatt olvashat.

Miért jó, hogy egyetlen szál hosszú drótból készül az egész alkotás? Nem lenne egyszerűbb több drótból megcsinálni?

Egy-egy nagyobb méretű alkotás készítése közben én is sokat töprengek ezen. Akár hetekig tekergetem óvatosan a drótot, hogy nehogy eltörjön munka közben (ha mégis elszakad, akkor megy az egész a szemétbe) és a végeredmény is igen lassan mutatkozik. Viszont ha kész, akkor öröm látni azt az egybefüggő, akár 1000 m hosszú drótból álló művet, jól esik látni, hogy mit lehet kihozni belőle. Ha leteszem egy asztalra a kész alkotást, akkor, mivel sehol sincs elvágva a huzal, az ágvégek nem karcolnak, nem akad bele a ruha, nem szúrja ki a szemet. Több kisebb darab drótot csokorba fogva, ezt megtekerve, a lombot kialakítva, majd csípőfogóval formára nyírva valóban sokkal könnyebb lenne, hiszen tized annyi idő sem kellene hozzá.

A következő példa után még érthetőbb, hogy miért ragaszkodom ehhez a jóval körülményesebb technikához.

Nagyon szeretem a fa intarzia képeket. Órákig tudok gyönyörködni egy igényes alkotásban, szemlélve a részleteket, az igényes illesztést, az átgondolt anyagválasztást. Egy nagyobb fa intarzia kép elkészítése egy gyakorlott művésznek akár egy hetet is igénybe vehet, ha minden anyag a rendelkezésére áll. A művész minden egyes részletet alaposan átgondol, mielőtt kivág a fa furnérból. Ügyel arra, hogy a kivágandó részlet adott kép vonalvezetését kövesse, hogy még élethűbb legyen a végeredmény. Miután minden képrészletet a helyére illesztett, jöhet a felületkezelés. Ugyanilyen a témájú képet egy festő akár néhány óra alatt elkészíthet, de ha lefényképezünk egy kész intarzia berakásos képet, akár percek alatt bármilyen méretben nyomtathatunk belőle számtalan példányt. A kész műre fordított idő, és a mögötte rejlő munka a mozgatórugója az egésznek. Távolról az intarzia képet nehéz lenne megkülönböztetni egy festménytől vagy egy nyomtatóval nyomtatott képtől. De ahogy közeledünk a mű felé, amint előbukkannak a részletek, úgy válik láthatóvá az igényesség, a míves kézimunka apró jegyei, amitől megismételhetetlenné válik az alkotás.

Hasonló a helyzet az én munkáim esetében is, de ott, mivel az alapanyag kezdeti állapota teljes mértékben eltér a végeredménytől, ezért a megismételhetetlenség még inkább igaz, az egyes alkotások között a különbségek nem csak milliméterekben mérhetőek. A különbség mind ágszámban, mind a korona formájában, annak struktúrájában megmutatkozik.

A természetben több ezer fajta fa létezik. Eddig mintegy 15-20-féle fafajtát formáztam meg drótból, és a látogatók, az ügyfelek reakciói alapján a referencia képeken látható, 4-6 fajtánál maradtam meg. Ezek lettek a legkedveltebbek, ezeket készítem el kisebb-nagyobb méretben, egy vagy több törzzsel, alacsony vagy magas koronával. Ezek közül is a legkedveltebb a cédrus jellegű fa, minden második művem egy ilyen fát ábrázol. Ezekkel a fákkal Botswanaban, Zambiában, Egyiptomban találkoztam, azon a területen, ahol már csak homokdűnéket lát az ember, és közöttük tűnik fel egy-egy ilyen jellegű fa. Leveleik vagy nagyon aprók, vagy nincsenek is, valamint minden ága szinte vízszintesen végződik. Ezért is szoktam javasolni, hogy olyan magasságba helyezzék el ezeket az alkotásokat, hogy a fa koronája szemmagasságban legyen.

Vissza